<<  November 2017  >>
 hf  ke  sz  cs  pé  sz  va 
    1  4  5
1112
1819
26
   

Hírlevél

Leszkovszki Máté - A nagy szépség

A nagy szépség

 

Készen állnak egy csodás, és elgondolkodtató utazásra egy fiktív Rómában? Jep Gambardella a hatvanötödik életévét taposó kiégett író szemüvegén keresztül nyerhetünk bepillantást az olasz kultúrális elit kiüresedett mindennapjaiba. Magával ragadó élmény lesz, ezt garantálom.

A helyszín remekül megkomponált díszletként szolgál, és a kamera minden óriási teret mesterien barangol be. A képek szemet gyönyörködtetőek. Bár még nem voltam Rómában, abban biztos vagyok, hogy a valóságban sokkal nyüzsgőbb, élettel telibb, mint ahogyan a filmvásznon jelenik meg. De a filmnek nem tiszte, és nem is célja, hogy ebből a szempontból a valóságnak megfelelő képet nyújtson. A helyszínek csak aláfestői annak a gondolati tartalomnak, amelyet a rendező igyekszik átadni nézőinek. A film egyik első jelenetében egy hatalmas, kissé már-már groteszkbe hajló bulin találjuk magunkat, egy tetőtéri szórakozóhelyen. Itt vidáman buliznak együtt életük elején járó huszonévesek, és sokat megélt hetvenesek is. A zene, a vágások, a profin koreografált táncok a legigényesebb videoklipeket juttatják a néző eszébe. Ebben a kissé őrült forgatagban tűnik fel először főszereplőnk, és olyan narrációba kezd, ami látszólag nem nagyon illik a képsorokhoz. Arról beszél, hogy már fiatal korában kiderült, hogy egy író szemével nézi a világot. Ahogyan haladunk előrefelé a cselekményben, kiderül, hogy ez valóban igaz. Jep zseniális megfigyelő, és közvetíteni is képes az általa megfigyelt dolgokat.

Jep negyven éve írt egy sikeres könyvet, és ezzel bekerült Róma kulturális elitjébe. Ez azonban nem volt elég neki, ő nem csak részt akart venni fényűző partijaikon, hanem hatalmat is akart, hogy tönkre tehesse őket. Egyszóval ő akart lenni az elit királya. Ez sikerült is neki, mégsem boldog, mégsem érzi teljesnek az életét. Valami olyat hajszol, ami sohasem lehet a kezében. Fejlődési szempontból előrébb jár, mint az elit többi tagja, hiszen ő átlátja, hogy jelenlegi élete mennyire felszínes. Mégsem tesz ellene semmit, hogy ez változzon. Baráti társaságának többi tagja önmagát is becsapja, mert úgy gondolják, hogy amit leraknak az asztalra, az valódi művészet, és az örökkévalóságnak alkotnak. Jepnek már nincsenek ilyen jellegű törkevései, csak megpróbálja kihozni a maximumot helyzetéből. Hatvanöt éves korára eljut arra a szintre, hogy csak olyan dolgokkal foglalkozik, amelyek valóban érdeklik.

Furcsa szembesülni a nézőnek egy olyan emberrel, aki pontosan tudatában van önmaga sekélyességének, nagyon jól átlátja, hogy mi a rossz az életében, és mégsem tesz semmit a változásért. Hősünknek többször felteszik a kérdést a film folyamán, hogy miért nem ír egy újabb könyvet. Erre csak a film vége felé válaszol őszintének tűnően, amikor egy szent életű apáca kérdezi erről. Azt feleli, hogy a nagy szépséget keresi. Hogy mi is ez a nagy szépség? Valószínűleg egy olyan dolog, amit még akkor sem találhatna meg igazán, ha valóban kutatná.

Teljes bizonyossággal azonban nem merem kijelenteni, hogy Jep egyáltalán nem esik át valamiféle fejlődésen a film folyamán. Elkezd ugyanis visszatekinteni a gyökereire. Felkutat bizonyos embereket, akik fontos szerepet játszottak a múltjában. Ezen keresztül tudhatjuk meg azt is, hogy egyetlen nőt szeretett egész életében, és utána képtelen volt a szerelemre. A film végén pedig bejelenti, hogy elkezd írni egy újabb regényt, annak ellenére, hogy nem találta meg a nagy szépséget. A film zárójelentében kifejti, hogy ez valószínűleg nem is létezik. Rutinból éljük a mindennapi felszínes életünket, de néha, bizonyos különleges pillanatokban felvillan a szépség.

Merész vállalkozás egy filmet forgatni a kiüresedettségről, és a sekélyességről, mert beleeshetünk abba a hibába, hogy a filmünk is magán fogja hordozni eme jegyeket. De Paolo Sorrentino rendező remek arányérzékével, és jól átgondolt mondanivalójával elkerülte ezt.

A filmet rengeteg neves díjra jelölték, és az Oscar gálán megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat. Megérdemelten. A rendező a legnevesebb olasz rendezők által kitaposott ösvényen jár, és az általa megfogalmazott gondolatok nem csak a jelen embereinek szólnak, hanem száz év múlva is aktuálisak lehetnek.

Megosztás